Order of the Pheonix

J.K. Rowling: Harry Potter and the Order of the Phoenix 

 Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem a Harry Pottertől mindig olyan őszi hangulatom lesz. Ezért szoktuk Gergővel mindig ősszel tartani a Harry Potter film maratont, mert olyankor az igazi. Ráadásul egy kis házi vajsör méginkább dob a hangulaton, én multkor elkészítettem az igazi vajsört itthon és isteni lett, szóval mindenképpen érdemes kipróbálbi! Ráadásul nem akarom magam fényezni, de én ittam a Harry Potter stúdióba, Londonba is vajsört és szerintem ugyanolyan lett. (Gergő szerint az enyém még jobb is, de ezt nem feltétlenül hiszem el, hiszen ő elfogult) Mindenesetre a könyveket talán 2 éve karácsonykor kezdtem el olvasni angolul, mert sajnos ez nekem valahogy (nem értem tényleg, hogy hoygan) kimaradt anno. Alapvetően az a véleményem, hogy a könyv (szinte) mindig jobb, mint a film változata. (Mert azért van egy-két kivétel, sajnos a Nicholas Sparks regényeket például ide kell sorolnom) a Harry Potter sorozaton azonban érződik, hogy ez bizony tipikus az a könyv, ami csak akkor rosszabb, mint a film, ha a filmeket láttad először. Azonban még így is van pár negatívuma vagy inkább szépséghibája a könyveknek, amivel szemben én a filmeket részesítem előnyben.

Az első és (számomra) legfontoss ilye: Hermione. Mert hogy őt a filmben is amolyan idegesítő, tudálékos, stréber kislánynak igyekeztek beállítani, de mindezt egy olyan aranyos, ám lenyűgöző módon tették, amiért az ember lánya Hemrionéra szeretne hasonlítani, még akkor is, ha stréber. A könyvben viszont kifejezetten idegesítő, és ellentmondásos karakter, sokszor nem hű önmagához, illetve egyes szituációkban képtelen elfogadni, hogy nem úgy állnak a dolgok, ahogyna ő gondolja. Leginkább a házimanókhoz való hozzáállására gondolok, hogy nem látja, hogy annyira túlzásba viszi az egészet, hogy inkább megsérti őket, mint segít rajtuk, illetve, hogy nem tudja felfogni és elfogadni, hogy egy olyan réges régen kialakult rendszert próbál megdönteni, ami nem is biztos, hogy meg kell dőljön. A szándék jó, én is olyan személyiség vagyok, egyfajta "anyai ösztönt" érzek az elnyomottak iránt, pusztán a kivitelezéssel van a baj. Emellett pedig, ahhoz képest, hogy úgy tudjuk, mennyire igazságtalannak tartja a manókkal való bánásmódot, úgy tűnik nem okoz neki gondot, ha a kentaurokat illeti sértő kifejezésekkel, vagy éppen az órisáokat. Számomra ez nagyon ellenszenves és ellentmondásos. Harry nekem a könyvekben jobban tetszik, sokkal talpraesettebb és valódibbnak tűnik, nem olyan mártír, mint ahogy a filmben látszik néha. Dumbledore teljesen ugyanolyan, mint a filmekben, hallottam a hangját, miközben olvastam, rendkívül hálás vagyok azért, hogy rajta nem változattak a film rendezői. A karakterek mellett pedig rengeteg olyan dolgot tudtam meg természetesen, amit a filmekben sosem értettem teljesen, és a könyvet olvasva viszont értelmet nyert a dolog. Összességében tehát elégedett vagyok a könyvvel, de azért a filmeket sem vetem el, hamarosan szerintem el is kezdhetjük a szokásos maratont. 🙂