Büszkeség és Balítélet

 Jane Austen: Büszkeség és Balítélet

Egy hatalmas vallomással tartozom. Bármennyire is szégyellem bevallani, ezelőtt nem olvastam még a könyvet. Mindig is szerettem volna, de valahogy aztán sosem jutottam el odáig.
Erről a regényről nem lehet egy lapon beszélni a mai könyvekkel, így most nem is térnék ki arra, hogy mi az ami “nem” tetszett, vagy mit vártam volna másként.

Arra viszont mindenképpen, hogy mennyire felfrissítő volt valamit olvasni, ami a mi világunktól már annyira távol áll.

A regény egész hangulata zseniális számomra, hiszen ha valaki megkérdezné tőlem, hogy az 1920’as években szeretnék élni, vagy az 1800-asokba, nem igazán tudnék választani.

A kor és a könyv egyik legszeretettebb vonása (számomra) hogy az emberek milyen elegáns, udvarias ékesszólással küldték el egymást a búsba. Sokkalta jobban tetszene, ha ez a stílus fennmaradt volna az évek során, hiszen mennyivel felsőbb, elegánsabb (és eszesebb!!) valakit udvariasan elküldeni a francba, mint vörös fejjel káromkodni fél órát.

Az is szembe jutott, hogy alapból hihetetlen számomra, hogy a magyar oktatás annyit nem változott az utóbbi 100 évben, hogy még mindig ugyanazokat az unalmas, gyerekek számára érthetetlen és elavult kötelező olvasmánnyal tömik a gyereket, mikor ilyen klasszikusok is vannak a láthatáron, ami például gimnazista lányok számára kifejezetten jó lehetne és talán nem a dögunalommal azonosítanák az olvasást.

Egy szóval: IMÁDTAM olvassátok el ti is! Én pedig alig várom hogy jöjjön a Kisasszonyok, meg az Emma és társaik 😍

A pecsételt leveleket egyébként Gergő írta nekem, így még romantikusabb ez a csendélet ❤️

Ui.: Nektek melyik Büszkeség és Balítélet filmadaptáció az igazi? 🤔

Szépségek és finomságok

 Muszula Tímea: Szépségek és finomságok 🌸

A Cloe Cafeba mentem volna a könyv bemutatójára, de sajnos egy betegség közbe szólt.
Picit csalok, ezt a könyvet még nem olvastam ki, hiszen tele van receptekkel, dekorötletekkel, parti szervezési tippekkel. A könyv címe nagyon találó, tényleg gyönyörűséges dolgokat és nyálcsorgató finomságokat találunk a lapok között. Az én személyes kedvencem az összeállításban, hogy a receptek hónapokról nevezett fejezetekre vannak bontva, ahol ráadásul minden hónapnál egy zeneválogatással indíthatunk. Szerintem ez nagyon kreatív és különleges újítás a könyvben, én legalábbis nagyon szeretem az efféle meglepetéseket.

Egyébként a Szépségek és finomságok kiváló randiötleteket adhat, én el is terveztem, hogy minden hónapból elfogok készíteni legalább egy receptet/ötletet Nekem és Gergőnek, így a könyv egész évben hoz valami újat és izgalmasat.

Szerintem remek ajándék lehet egyébként barátnőnek/tesónak/ anyukának az ünnepekre, vagy szülinapra.

Nektek meg van a Szépsegek és Finomságok? Tudtok ajánlani belőle olyan receptet, ami Nektek már bejött és mindenképpen készítsem el? 😍🤔

A Kígyókirály

 Jeff Zentner – A Kígyókirály

„Talán a Mennyország mindenkinek más, olyan, amilyennek ő elképzelte” Ez a gondolat tetszett az olvasás alatt a legjobban. Az biztos, hogy akkor én, miután meghalok, egy csomó állattal, és tündérrel fogok élni egy édenkertben, természetesen Gergővel az oldalamon, és ha kedvem szottyan, sellőként úszok egy csillogó kék vizű tóban. A ti Mennyországotok, hogy nézne ki?

Nagyon meglepett ez a könyv. Persze, azért is mert elég előítéletes voltam vele, ugyanis miután kiolvastam a Caravalt, rájöttem, hogy nem gondoltam ki előre, mi lesz a következő könyv, amit olvasni fogok. Körülnéztem hát a lakásunkban hátha van valami, amit még nem olvastam, és erre bukkantam. Vöröspöttyös, persze, gondoltam akkor már igazából tudom az egész történetet, de nosztalgiának jó lesz még egy ilyen kis „könnyed” vöröspöttyöst olvasni. Hamar kiderült, hogy semmi nem jött be abból, amit én a regényről eleinte gondoltam. (Tanulság: Tényleg ne ítéljük borító alapján) 

A történet egy kicsit sem könnyed és még véletlenül sem limonádé. Rengeteg nehéz témát boncolgat, a mérgező kapcsolatoknak számos verzióját bemutatja. A szálak között, amikben fut a történet, sajnos az egyik különösképpen is ismerős élethelyezeteket festett le, amiért nekem lelkileg megterhelő volt olvasni, de nem csak ezért. Nagy főszerepet kap benne a vallás. Azt gondolom, hogy a vallás egyébként egy nagyon szép dolog kellene, hogy legyen. Szerintem irigylésre méltó az, ha valakit a nehéz időszakokban átsegít a hite. Azonban sajnos a vallásnak van egy gonosz, mérgező és rendkívül félelmetes oldala (legyen az ember keresztény, vagy másmilyen hitű) amitől én igyekszem ma már minél távolabb tartani magamat. És itt most nemcsak a terrorizmusra gondolok. Ez a könyv tökéletesen bemutatja, hogyan tudja embereknek az egész életét elrontani a vallás és az, hogy sokan minden tettüket az „Úr akaratával” magyarázzák.

Én hiszek egyfajta felsőbb erőben, bár ez az én esetemben inkább az Anyatermészetként, és csodákként jelenül meg, de az effajta elvakult hitet egyszerűen nem tudom sem megérteni, sem elfogadni. Így tehát, aki még nálam is távolabb érzi magát a vallástól, annak nem ajánlom a könyvet, mert dühítő lehet. Meglepő volt az is, hogy a három főszereplő mennyire emberi és rossz, jó tulajdonságaikkal együtt szerethetőek, és hogy az író milyen bátorsággal mutatta meg az élet kegyetlenségeit. 

A könyv olvasása során sorra fedeztem fel pozitívumokat és negatívumokat is, amit szívesen megosztanék veletek. Kezdjük a negatívval (azok mellett, amit már elmondtam) A könyv női főszereplője a kezdetektől kezdve nagyon szimpatikus volt számomra. Aztán érdekes, hogy ahogy egyre tovább olvastam a könyvet, úgy lett egyre unszimpatikusabb, ugyanis van a személyiségének egy kifejezetten ártalmas oldala, ez különösen az apjával való kapcsolatában figyelhető meg. És őszintén szólva még most sem tudom eldönteni, hogy a szerző, azért alkotta meg így, mert „humoros” ettől a lány karaktere, vagy valami mélyebb, ártalmas kapcsolatot mutatott be az olvasónak, ami sokszor a való életben is ugyanilyen „láthatatlan” és nem is mindenki veszi észre. Negatív kicsit a romantikus szál a történetben, mert csak a végén bontakozik ki, akkor sem igazán és rendkívül furcsán, oda nem illően. Mintha maguknak a szereplőknek sem tetszene, hogy az utolsó három fejezetbe beleerőltette a szerző a szerelmüket. 

Pozitívum azonban, hogy három szemszögből ismerhetjük meg a történetet, az így megírt könyveket én mindig is szerettem (Tökéletes kémia sorozat!!!) Illetve még egyszer hangsúlyozva, hogy a könyv többször is nagyon meglepett. Az biztos, hogy soha többet nem fogom elolvasni, de örülök, hogy végül a kezembe akadt és adtam neki egy esélyt, ahelyett, hogy a polcon porosodott volna olvasatlanul.

Caraval

 Stephanie Garber - Caraval

“A Caravalt mindenképpen el kell olvasnod!" Mondta sokadszorra a barátnőm, mielőtt kölcsön adta az első részt. Szemeztem már egyébként a könyvvel még két évvel ezelőtt, amikor rögtön az egyetem után az Alexandrában dolgoztam egy rövid ideig. A borítója egyből csábító volt, bár tudom nem ítélünk borító alapján. Nem is, de egyébként én kifejezetten szeretem a különleges borítójú könyveket.

Na de a romantika + varázslat + cirkusz/fesztivál feeling egy könyvben nálam jolly joker. És egyébként tényleg megadta a történet azt a varázst, azt az izgalmat, amit már a borító, és a barátnő általi beharangozás miatt elvártam tőle. Szinte érzed a bőrödön a csillámport és a karamella illatot olvasás közben és arra gondolsz: Bár megcsinálnák a Caravalt egy valós fesztiválként! Talán egy negatívumot tudnék csak felhozni, az se teljesen negatív. Ugyanis az eddigi összes könyvet tekintve, amit eddig olvastam, egy azaz egy (!) főhősnő volt, akinek minden egyes döntésével teljesen egyetértettem és azonosulni tudtam, ez pedig Gwendolyn Sephard, a Rubinvörös trilógiából. Sajnos az ifjúsági romantikus könyvekben sokszor találkozhatunk azzal a tipúsú főhősnővel, aki általában jól nevelt, nem csinál semmi illendőt, mindig nemes szándék vezérli és még véletlenül sem tenné a saját érdekeit előtérbe, soha. Én ezektől a szende karakterektől általában falra mászom és hangosan veszekszem a könyvvel, hogy de miiiéért vagy ennyire béna???

Nos, ebben a történetben is volt néha ilyen érzésem, de szerencsére nem zavaróan sok. Ráadásul tudom, hogy ez másodlagos, de szuperül van kialakítva a könyv nagysága és formája, tényleg olyan, mintha egy varázsmesekönyvet tartanék éppen a kezemben. És bár, mint a trilógiákkal ez lenni szokott (ez alól újfent kivétel a rubinvörös sorozat) tartok tőle, hogy a többi rész már valamivel gyengébb, mint az első könyv, ám én így is alig várom, hogy visszacsöppenhessek Legend és az ő csodálatos színészei birodalmába!

Örökölt sors

 Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors

Egy beszélgetés során jutott hozzám a könyv. Az anyósommal ugyanis rendszeresen megbeszéljük a család ügyes-bajos dolgait, mindketten jobban érezzük magunkat, ha kimondjuk hangosan a problémákat. Ő adta oda, hogy ezt mindenkinek el kellene olvasnia, mindenki találni fog a könyvben valami rá jellemző dolgot, elkerülhetetlen az “Aha” érzés. Ezt aztán elmondtam a barátnőmnek is, mert tudtam, hogy ő is szereti az ilyen típusú olvasmányokat. Természetesen már ő is olvasta és egyből rávágta, hogy “Úristen, ő ezt kötelezővé tenné”.
Nos, ezért is nagy reményekkel indultam neki az olvasásnak, és csakugyan a valós emberi történetek miatt izgalmas volt, az olvasás gördülékenyen ment. Egy nagyon pici csalódottság azért van bennem, ugyanis ahogy leírta a rám jellemző szituációkban felnőtt gyerekeket, homlok egyenest az ellenkezője igaz rám, egészen a könyv legvégéig kellett érnem, mire saját magamnak is letudtam egy-két dolgot szűrni. Ez csak azért volt meglepő, mert egyrészt hatalmas a családom, ami néha átok, néha áldás, másrészt nálunk aztán mindenféle titok, trauma, konfliktus, hazugság, betegség, és elvárás előfordult sajnos az évek során, így azt gondoltam az egész könyvet szinte úgy fogom olvasni, mintha rólam szólna.

De belegondolva “megbocsájtottam” a könyvnek, hiszen én már egész kiskoromban is mindent az ellenkező módon csináltam mint a többiek, a tanáraim folyton szóltak, hogy máshogy tartom a papírt, másik oldalt kezdek írni mint az osztálytársaim stb. Ami viszont nagyon tetszett a könyvben, hogy rávilágított arra, milyen kapcsolata lehet a magzat és anya között, milyen hatással lehet a gyerekre a terhesség alatt átélt dolgok, hozzáállások. Ami pedig a legjobb a könyvben szerintem, hogy olvasás közben akár jellemző rá az adott téma akár nem, az ember elkezd gondolkodni saját családi történetein és konfliktusain. A könyv egyébként javasolja is, hogy végezzünk családkutatást, e tekintetben én szerencsés vagyok, mert 1673-tól minden felvan jegyezve a családunkban.

Piknik Provence-ban

 Elizabeth Bard - Piknik Provence-ban

Szegény könyv már több, mint két éve állt a polcomon, mire végre kiolvastam. Ennek több oka is van. A regény valójában egy gasztro memoár, az írónő életéről szól, receptekkel tűzdelve. Aki ismer, az tudja, hogy a főzés-sütés is olyan közel áll hozzám, mint az olvasás, így ez egy tökéletes ajándék volt nekem, még anno Húsvétra, amikor kaptam. Sőt, annyira fellelkesültem a dolgon, hogy elhatároztam, hogy ezt a könyvet amolyan Julie&Julia módon fogom elolvasni, vagyis minden fejezet elolvasása után elkészítem az adott receptet. Itt egyből több problémába is ütköztem.

Az egyik, hogy egy fejezeten belül három recept is van, így már sajnos alapból nagyon lassan haladnék az olvasással. Ennek ellenére én mégis megpróbáltam, mert amit egyszer a fejembe veszek, azzal kapcsolatban igen sokáig kiszokott tartani a motivációm. Viszont a nagyobb (és végső) probléma az alapanyagok beszerzése volt. Ez ugyanis nem egy otthoni kosztos receptkönyv, aminek a hozzávalóit beszerezheted, miközben dudolászva elindulsz a Tesco, vagy az Aldi felé. Ez egy ténylegesen Provence-i piknik, ami telis tele van ínycsiklandozó, különleges, nehezen beszerezhető alapanyagokkal, amikre nagy valószínűséggel a piacon, bio boltokban, termelőknél, vagy az interneten bukkanhatsz rájuk.

Az ajánlóban egyébként a „csokitól maszatos” jelzővel kecsegtettek, amitől arra számítottam, hogy édesebbnél édesebb desszertreceptek birtokában lehetek majd, ami nekem külön öröm, hiszen imádok süteményeket gyártani. Ehhez képest én ezt inkább kijavítanám az ’olívaolajban tocsogó’ kifejezésre, a lehető legjobb értelemben! És bár végül feladtam, hogy Juliehoz méltóan én is sorra elkészítsem a recepteket és blogot vezessek belőle, azért mégiscsak kinéztem magamnak többet is, amiből egyet rögtön el is fogok készíteni a minden évben tartandó Halloween bulimra. Na jó, ne faggassatok, elmondom: Sütőtökös sajttorta.

Ui.: Aki szereti a halas ételeket, azoknak különösen ajánlom a könyvet!

Az utazó macska krónikája

 Hiro Arikawa- Az utazó macska krónikája.

A könyvet a nagymamámtól kaptam tavaly karácsonyra, és most jutottam el odáig, hogy elolvassam. Állítólag azért ezt a könyvet választotta, mert nagyon sok jó értékelést olvasott róla, de én a borító alapján azt gondoltam, Negró miatt kaptam a könyvet. Negró ugyanis a nagyszüleim cicája, én "szereztem be" őt, még öt karácsonnyal ezelőtt, ugyanis papának igencsak meggyűlt a baja az egerekkel. Én ugyan minden állatot szeretek, de inkább kutyás típus vagyok. Ennek ellenére volt saját cicám gyerekkoromban a Boci, illetve Negrót is nagyon szeretem. Az igazsághoz mondjuk hozzá tartozik, hogy Negrónak csupán 2 db macskatulajdonsága van, az egerészés, és a karommeresztés, egyébként meg meggyőződésem, hogy előző életében kutya volt.

Az utazó macska krónikáját azonban nemcsak azoknak ajánlom, akiknek van macskájuk, bár egészen biztos, hogy nekik nagyon fog tetszeni. A könyv számomra kicsit olyan volt, mint az Egy Kutya négy élete, japán, macskás verziója. Egy cica szemén keresztül szemlélhetjük ugyanis a világot és ismerhetünk meg különböző emberi történeteket egy izgalmas utazás során. A regény humoros, könnyed, ám mégis szomorú és megható.

El is sírtam magam, az egy éve elhunyt kutyusom, Dió jutott az eszembe. Arra gondoltam, hogy sokan nincsenek vele tisztában, hogy az állatoknak is vannak mindenféle gondolataik és érzéseik és a maguk nyelvén igenis beszélgetnek velünk. Az is eszembe jutott, hogy a következő kutyusommal egész biztosan többet fogok beszélgetni. A könyv ugyan vékony -255 oldal- de egyszerre több történetet is megismerhetünk, és én tényleg bátran ajánlom mindenkinek, aki nyitott arra, hogy egy picit az állatok szemével szemlélje a világot és saját magát.
- A képen Negró látható- 

Order of the Pheonix

J.K. Rowling: Harry Potter and the Order of the Phoenix 

 Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem a Harry Pottertől mindig olyan őszi hangulatom lesz. Ezért szoktuk Gergővel mindig ősszel tartani a Harry Potter film maratont, mert olyankor az igazi. Ráadásul egy kis házi vajsör méginkább dob a hangulaton, én multkor elkészítettem az igazi vajsört itthon és isteni lett, szóval mindenképpen érdemes kipróbálbi! Ráadásul nem akarom magam fényezni, de én ittam a Harry Potter stúdióba, Londonba is vajsört és szerintem ugyanolyan lett. (Gergő szerint az enyém még jobb is, de ezt nem feltétlenül hiszem el, hiszen ő elfogult) Mindenesetre a könyveket talán 2 éve karácsonykor kezdtem el olvasni angolul, mert sajnos ez nekem valahogy (nem értem tényleg, hogy hoygan) kimaradt anno. Alapvetően az a véleményem, hogy a könyv (szinte) mindig jobb, mint a film változata. (Mert azért van egy-két kivétel, sajnos a Nicholas Sparks regényeket például ide kell sorolnom) a Harry Potter sorozaton azonban érződik, hogy ez bizony tipikus az a könyv, ami csak akkor rosszabb, mint a film, ha a filmeket láttad először. Azonban még így is van pár negatívuma vagy inkább szépséghibája a könyveknek, amivel szemben én a filmeket részesítem előnyben.

Az első és (számomra) legfontoss ilye: Hermione. Mert hogy őt a filmben is amolyan idegesítő, tudálékos, stréber kislánynak igyekeztek beállítani, de mindezt egy olyan aranyos, ám lenyűgöző módon tették, amiért az ember lánya Hemrionéra szeretne hasonlítani, még akkor is, ha stréber. A könyvben viszont kifejezetten idegesítő, és ellentmondásos karakter, sokszor nem hű önmagához, illetve egyes szituációkban képtelen elfogadni, hogy nem úgy állnak a dolgok, ahogyna ő gondolja. Leginkább a házimanókhoz való hozzáállására gondolok, hogy nem látja, hogy annyira túlzásba viszi az egészet, hogy inkább megsérti őket, mint segít rajtuk, illetve, hogy nem tudja felfogni és elfogadni, hogy egy olyan réges régen kialakult rendszert próbál megdönteni, ami nem is biztos, hogy meg kell dőljön. A szándék jó, én is olyan személyiség vagyok, egyfajta "anyai ösztönt" érzek az elnyomottak iránt, pusztán a kivitelezéssel van a baj. Emellett pedig, ahhoz képest, hogy úgy tudjuk, mennyire igazságtalannak tartja a manókkal való bánásmódot, úgy tűnik nem okoz neki gondot, ha a kentaurokat illeti sértő kifejezésekkel, vagy éppen az órisáokat. Számomra ez nagyon ellenszenves és ellentmondásos. Harry nekem a könyvekben jobban tetszik, sokkal talpraesettebb és valódibbnak tűnik, nem olyan mártír, mint ahogy a filmben látszik néha. Dumbledore teljesen ugyanolyan, mint a filmekben, hallottam a hangját, miközben olvastam, rendkívül hálás vagyok azért, hogy rajta nem változattak a film rendezői. A karakterek mellett pedig rengeteg olyan dolgot tudtam meg természetesen, amit a filmekben sosem értettem teljesen, és a könyvet olvasva viszont értelmet nyert a dolog. Összességében tehát elégedett vagyok a könyvvel, de azért a filmeket sem vetem el, hamarosan szerintem el is kezdhetjük a szokásos maratont. 🙂

Varázslatos sütemények

 Aurélia Beaupommier: Varázslatos sütemények

“Amikor a hó puhán hullik Kifalván, és a távolból lágyan simogatják a fület a vidám karácsonyi énekek, tégy úgy, mint a Grincs: csapd be az ajtót, zárd le az összes reteszt, és barikádozd el magad ezektől az undorító, pelyhes giccsfejektől, zsémbeskedj egy jólesőt egyedül, a jégfoteled kényelmébe süppedve, kezedben pohárral”

A könyvet anyukámtól kaptam névnapomra a hónap elején. Azok közé a felnőttek közé tartozom, akik egy picit mindig gyerekek maradnak, sütni pedig imádok, ezért ez a sütis könyv egy tökéletes ajándék volt számomra. Finomabbnál finomabb édességek találhatóak a könyvben és nem csak a Harry Potter, de a Narnia, a Bűbájos boszorkák, sőt, még a Vámpírnaplók világába is bele kóstolhatunk!

Bár én kifejezetten nem vagyok Grincs, - a karácsony a kedvenc ünnepem- de egyből megadkadt a szemem ezen a Grincs itókán. A filmet és a mesét nagyon szeretem, így Gergővel be is kapcsoltuk este a Grincset és a mese mellé szürcsöltük a zöld, hideg italt, aminek a gondolatára még most is édes és nagyon (jólesően) savanyú ízt érzek🧊

Nemcsak a recept volt szuper, de a könyv stílusa is figyelemre méltó, ugyanis a recepteket az adott film stílusában mondja el a szerzô, így miközben készíted a finomságot, még inkább hangulatba kerülsz.
Ráadásul egész évre találhatóak a könyvben receptek, Húsvétra, nyári partira, őszi napokon, Halloween bulin sem hagy cserben a könyv, mindenre nyújt egy varázslatos megoldást😍

Így én nagyon hangsúlyosa ajánlom minden gyermek lelkű konyhatündérnek! 🧚🏻‍♀️

A Jóbarátok - generáció

 Saul Austerlitz - A jóbarátok-generáció

Na mi a helyzet? - Ha te is Joey hangján olvastad ezt a mondatot, máris van egy közös bennünk.

 A Jóbarátok c. sorozat pont egyidős velem, így én is már az "utórajongók" körébe tartozom, hiszen álalános iskolában fedeztem fel magamnak és lettem hatalmas rajongója. A sorozat szövegét kívülről fújom, legyen szó bármely részről és ha az életem múlna rajta, se tudnám megmondani, hogy összesen hányszor néztem meg mind a 10 évadot. Annak idején egymás után faltam a DVD-ket, amire leírták nekem a részeket, és egy betegségnek köszönhetően kb. másfél hét alatt végig néztem az összes létező részt. Olyannyira megszállottá váltam, hogy már úgy éreztem, én is egy vagyok a hat jóbarát közül és együtt élem meg velük az eseményeket. Emlékszem, mikor először láttam a finálé részt, hatalmas, bömböléssel egybekötött krokodilkönnyeket hullajtottam. Sőt, akkoriban, a halálon merengve úgy képzeltem el (nagyon nagyon távoli) utolsó napjaimat, hogy öregasszonyként egy teát szürcsölgetve a karosszékemben a Jóbarátokat fogom nézni, és ezt, -ahogy azt anyukámnak el is mondtam- egy rendkívül boldog végkifeljetnek gondoltam, már ami a saját életemet illeti. (egyébként ez még mindig kecsegtető végjátéknak tűnik) szóval röviden: hatalmas rajongója voltam és vagyok a sorozatnak. Mindenki és magam szerint is Rachel és Pheope keveréke vagyok és a "példaképem" (ha már kellene egyet mondani) azóta is Jennifer Aniston.

A könvy egyébként azt atta, amit elvártam tőle, megmutatta hogyan született meg a jóbarátok, és még nekem is tudott meglepetéseket, új kulisszatitkokat mondani, pedig én tényleg úgy érzem, hogy egy Jóbarátok kvízben nehéz lenne legyőzni. Nem volt szükségem arra, hogy a könyv elmagyarázza nekem miért jó sorozat a jóbarátok és miért jelent(tett) olyan sokat az embereknek, hiszen ezt tudom. De egy pozitív, nosztalgikus érzés kerített a hatalmában, hiszen eszembe juttatta milyen volt a képernyőre tapadva várni, hogy mi történik majd vajon azután, hogy Ross a rossz nevet mondta az oltárnál? Egyaébként Gergő előttem nem látta a sorozatot, amin a megismerkedésünkkor (szerintem jogosan) egy kicsit kiakadtam, így egyezséget kötöttem vele, hogy elkezdi velem megnézni. Mondanom sem kell, hogy hamar ráakadt az egészre, egy idő után már ő mondta, hogy na, akkor nézzük a Jóbarátokat? Ez pedig bizonyítja, hogy a Jóbarátok a napjainkban is működik, "szűz" naézőknek, akik előtte már látták a Szex És New Yorkot, meg az Így jártam anyátokkalt is, de a Jóbarátok még 25 év után is képes labdába rúgni.

Agathe

 Anna Catherine Bomann - Agathe:

Ezt a picurka könyvet két részletben sikerült csak elolvasnom, mert karácsony előtt félbehagytam, mikor névnapomra kaptam 3 új könyvet.

A gyönyörű borító természetesen nagyon csábító volt, ám lévén, ilyen kis vékony, nem voltak vele kapcsolatban magas elvárásaim. A történet egy nyugdíjba vágyakozó pszichológusról és pácienseiről szól. Azt gondolná az ember, hogy akkor a sztori biztosan lehangoló és depresszív, ám ez szerencsére egyáltalán nem igaz rá. A történet gördülékeny, olvasmányos, és néhol kifejezetten különleges, hiszen még egy torta receptjét is rejtik a lapok!

Tényleg, talán a legjobb szó rá a 'kedves' jelző, ezt a könyvecskét rendkívül kedvesnek éreztem. Ennél többet nem is nagyon tudok róla írni, ha nem tudjátok, hogy mit olvassatok és valami könnyedre vágytok, esetleg csak egy hétvégétek van olvasni, akkor nagyon is ajánlom az Agathe-t!

Éjszakai Cirkusz

 Erin Morgenstern - Éjszakai Cirkusz

A legkülönlegesebb könyvek egyike, amit valaha olvastam. Mivel én (még) nem vagyok ismerős a nagy népszerűségnek örvendő Csillagtalan tenger regénnyel, ezért nem voltak nagy elvárásaim az írónő és a történet felé. Bár, ha mindenképpen össze kell hasonlítani valamivel, akkor a Caraval kötetekkel tenném szembe. A hangulat hasonló, ám a két történet nagyon különbözik.
Az éjszakai cirkusz hangulata és látvànyvilága egyszerűen zseniális, tényleg szinte érezni a karamell illatot olvasás közben.
Azonban mégis egy kis csalódás volt a könyv. Az elején hatalmas reményeket fűztem hozzá, a fülszöveg, a borítón található ajánlások, és a borítórajz alapján is egy szerelmi történetre számítottam. Nos, én nem mondanám annak.

A két főhős szerelme nem bontakozik ki, egyszercsak megtörténik a vége fele, egyik lapról a másikra, engem pedig ez nagyon zavart. Nem azért, mert amúgy nem a szerelmi kapcsolaton volt a hangsúly, hanem azért mert a főkonfliktus egy jelentős része a főhőseink szerelmére alapul, amit én így egyáltalán nem tudtam átérezni. Sokkal jobban érdekeltek a mellékszereplők történetszàlai, amik viszont a végén nem lettek szerintem kellően kiforrva, nagyon hiányosnak éreztem a két kedvenc mellékszereplőm “befejezését”. Ami viszont nem hagy nyugodni, hogy mennyire zseniális lenne ennek a könyvnek a film adaptációja, csak remélni tudom, hogy amerikában lát majd valaki erre potenciált. Egyébként mindennek ellenére már csak a hangulatért, és a különleges írásmódért, történetvezetésért is megéri elolvasni a könyvet szerintem.

Adventi krimik

Agatha Christie: Adventi krimik

„Egy bögre forró tea, egy puha takaró és egy kötetre való Agatha Christie-novella. Mi más kell még a téli estékre?”
Ezzel kecsegtet rögtön a fülszövegben a könyv és milyen igaza van!

Mint mondtam, nagyon nehezen szakadok el az ünnep varázsától, még most is áll a fa nálunk, még nincs szívem leszedni és alig várom a jövő évi karácsonyt. A könyvet karácsonyra kaptam és nem bántam meg, hogy csak a szilveszter előtt kezdtem el olvasni. Így még egy kicsit kihúzhattam az advent gyönyörű, melengető érzését, miközben mézeskalácsot majszoltam, forró teát tartottam a kezemben és faltam a sorokat.

A történetek közül természetesen a Poirot-osak voltak a kedvenceim, a sorozatot anno én is nagyon szerettem és most újra kedvet kaptam hozzá. Nem szoktam olyan könyvet olvasni, (alig pár ilyen könyv akadt meg a kezemben eddig) ami több, rövid történetből áll össze, de kifejezetten üdítő érzés volt, hogy mire az egyiket végig olvastam már jött is a következő izgalmas rejtély!
A kedvencem a könyv második története (szintén Poirot) „A csokoládés doboz.” Semmi rosszat nem tudok elmondani az Adventi krimikről, a borítója egyszerűen gyönyörű, a hangulata pedig varázslatos, mindenkinek ajánlom karácsony környékén.

Ha nagyon szőrszálhasogató akarnék lenni, talán az egyetlen „negatív”, hogy nem mindegyik történetről tudtam megállapítani, hogy ez most karácsonykor/szilveszterkor játszódik, számomra nem az összesnek volt karácsonyi hangulata. De ez tényleg csak amolyan „bökdösődés” a könyv szuper, és többségében tényleg advent hangulatú!
Muszáj leírnom Nektek a kedvenc idézetemet is a könyvből: „Akinek egy asszony igazat kell, hogy mondjon, az a gyóntatóatyja, a fodrásza és a magánnyomozója” (Természetesen Poirot)